A Grimm-Busz Színház egy apró,
utazó társulat.
Gyermekeknek
játszunk díszletes, jelmezes, zenés darabokat, meséket.
Tizedik éve folyamatosan járjuk az országot és
szórakoztatjuk közönségünket.
A színházat 1999 nyarán hívta életre
Papes Béla, Papp Márta és Zombori Béla,
akik a mai napig lelkesen vesznek részt a csapat
munkájában. Hőskorunk társulatát 4 évig
Kiss Tímea erősítette tehetségével és
a gyerekek felé sugárzott szeretetével. A nagy megmérettetés,
az első évad 1999 szeptemberében kezdődött és
a közel 300 lejátszott előadással sikeresnek
mondhatjuk.
Ma már közel 25 meséből áll
repertoárunk. Ezek részben feldolgozások, darabjaink
nagy részét azonban mi magunk írjuk, a zenéket
mi komponáljuk.
10 év
alatt 220 településen több, mint 2500 előadást
játszottunk le. Mindenütt a közönség szeretetével
találkoztunk, ami mindig megerősített bennünket
abban, hogy érdemes folytatnunk. A csillogó
gyermeki szemek, az önfeledt kacajok, az őszinte rácsodálkozások,
a pici tenyerek tapsa az igazi visszaigazolása annak, hogy szükség
van ránk. Munkánk révén azoknak a gyerekeknek
is színházi élményben lehet részük,
akik soha nem jutnának el városi kőszínházba. |